A több jelentős érv mellett talán azért, mert nálunk garantáltan szakképzett és elhivatott emberek dolgoznak, akiknek a több évtizedes gyakorlat megadta a szükséges rutint, ugyanakkor kellően tisztelik és szeretik a munkájukat, és mindenkor lojálisak Megbízójukkal szemben. Soha nem vállalunk több feladatot, mint amit becsületesen el is tudunk végezni. Minden ügyfelünkre maximálisan figyelünk, a kisebb méretű vállalkozásra is úgy tekintünk, mint a legnagyobbra. Tudjuk, hogy a vállalkozó sokszor mindenét egy lapra teszi fel, nem egy esetben neki és családjának a megélhetése, függ az üzletmenettől. Igyekszünk megfelelni Megbízóink elvárásainak, a jogi környezetnek megfelelő munkautasításokat is elfogadunk, mert mindenben segíteni igyekszünk az ügyfeleinket, hiszen ki ismerné jobban a vállalkozás ügyeit, mint maga a vállalkozó. Mi viszont a Számvitellel kapcsolatos szakmaiságot biztosítjuk szaktudásunkkal, mi ehhez értünk,mert még egy jól menő vállalkozás is elbukhat az adóhatóság vizsgálatánál, ha nincsenek rendben a könyvei, bevallásai.

Hittel és szenvedéllyel végezzük a munkát. Nem csak számokat látunk a bizonylatokon, de tudjuk, hogy munkánk minősége mögött emberi sorsok is vannak. Itt nem lehet elfelejteni, elhalasztani és elrontani a bevallásokat, beszámolókat. Ezen a szakterületen minden hibát szankcionálnak a hatóságok. Ezeken felül is fontos számunkra a jól elvégezett munka eredményessége. Egyetlen apró hiba esetén – legkésőbb év végén – akár napokat is eltölthetünk a keresésével. A precizitás nálunk alapvető követelmény kell legyen! Ezt a munkát nem is szabad máshogyan végezni, mert kivétel nélkül mindig megbosszulja magát a figyelmetlenség. Szakmánkban minden mindennel összefügg, az adatok között nagyon szoros a kapcsolat.

Nagy hangsúlyt fektetünk a lojalitásra, mert Megbízóink vállalkozásával együtt próbálunk lélegezni. Legalább ilyen fontos, hogy teljes titoktartási kötelezettséget vállalunk, hiszen a könyvek vezetése közben sok olyan információ jut a tudomásunkra, mellyel kiérdemeljük a Tulajdonos „legbizalmibb embere” címet. Ezzel soha nem élünk vissza, és nem csak azért, mert jogszabály kötelez erre, hanem ezt alapvetőnek és elengedhetetlennek tartjuk.

A könyvelési piac telített, és mint minden szakterületen itt is széles spektrumon mozognak az árak és a minőség. A vállalkozás viszont a könyvelője kiválasztásával jelentősen meghatározza a cége arculatát. Ha problémák vannak az adminisztratív ügymenetben, főként a számvitel területén, az a hatóságokkal való kapcsolat területét nagyon beszűkítheti, de a mindennapi munkákat is bonyolulttá, nehézkessé teheti, ami energiát – időt emészthet fel. Nem beszélve arról, hogy pl. a NAV-hoz bemenni, sorban állni, ügyet intézni a problémák vagy „berendelés” miatt nem csak az idejét, de az idegzetét is felőrölheti annak, aki nem megfelelő szakembert választ. A bírságot elkerülni pedig nehéz, még számunkra is komoly feladat lehet bizonyos esetekben.

Amikor könyvelőt választ valaki, tudnia kell, hogy más az a könyvelő aki csak rögzíti a bizonylatokat (adatrögzítő könyvelő) esetleg beadja a bevallásokat, és más az, akinek minimum mérlegképes szakképesítése van, átlátja az összefüggéseket, ismeri a kapcsolódó jogszabályokat (legalább 3-4 törvény és különböző rendeletek betartásával kell naponta dolgozni, és nem csak a Számviteli Törvényt kell ismerni) és olvas a főkönyv sorai között. Mert nem mindenki tudja azt, hogyan lehetséges néhány számadat beküldése után következtetni egy vállalkozás valós menetére…. de az biztos, hogy az adóhivatalnál olyan szakemberek vannak, akik tudnak olvasni a sorok között. Az Ön által választott könyvelőnek viszont ezzel tisztában kell lennie, és nem hibázhat!

Az Iroda működését elsődlegesen az Iroda vezetője végzi, aki közgazdász, adótanácsadó és mérlegképes könyvelői végzettséggel is rendelkezik. A munkákban részt vevők is mind magasan képzettek, mérlegképes könyvelői (és adótanácsadói) képesítésük van, no és több évtizede a szakmában dolgoznak. Véleményünk és eddigi tapasztalataink szerint a legnagyobb és frekventált helyen lévő elitnek számító könyvelő irodákban is olyan emberek végzik el a bérszámfejtési és könyvelési munkát, akik csak azért nem dolgoznak önállóan, mert nem mernek vagy nem tudnak vállalkozni, esetleg a biztos havi fizetést tekintik elsődleges szempontnak, Az pedig ritka, hogy az irodavezető maga is könyvel. A nagy irodák előnyét, miszerint több képzett szakember alkalmazásával a jogértelmezés során csoportosan beszélnek meg egy adott kérdéskört, Mi úgy oldottuk meg, hogy napi kapcsolatban van az iroda vezetője több hasonló könyvelő irodával, akikkel nem csak munka, de baráti kapcsolatot is ápol. Nálunk nincs túlvállalás, nem kell egy embernek cca. 20 nagyobb cég könyvelését végeznie szinte kifulladásig. Mert ebben az esetben hibázni is könnyebb és valószínűbb, amelyről az irodavezető lehet, hogy csak akkor értesül, amikor már a hatóság megküldi a levelét, ami általában bírság kivetésével is jár. Ezek az értesítések (pl. a NAV-tól) minden könyvelő rémálma. Pedig hibázni ebben a szakmában nagyon könnyű, csak akkor elkerülhető, ha teljes odafigyeléssel és odaadással, precízen végezzük a munkát, és nem egyik feladattól „rohanunk” a másikig. A könyvelés vagy bérszámfejtés esetében a hatóságok tudják, hogy a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat tévedés, ezért megadják a jogszabályok a javítás lehetőségét, de az sincs ingyen, az önellenőrzésnek is van „ára”, az önellenőrzési pótlék összege, mely az elkövetett hiba nagyságától függ.

Irodánk hisz abban, hogy egy cégnek egy kézben kell lennie, ezzel értékelhetőek és átláthatóak adott vállalkozás ügyei. Ha részterületekre bontják a munkákat, úgy előfordulhat, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, ez pedig csak úgy küszöbölhető ki, ha egyetlen vezető kézében futnak össze az ügyek. Ezért van az, hogy nagyobb, és nem kizárólag multinacionális cégek esetében csak a főkönyvelő küldheti be a bevallásokat. A főkönyvelőt viszont meg kell fizetni, hiszen az Ő magas szintű képzettsége elengedhetetlen. Irodánk megbízása esetén azonban nem kell több embert alkalmaznia a számviteli és pénzügyi munkák elvégzésére, mert Mi ezeket professzionális szinten megoldjuk, lényegesen alacsonyabb áron mint a szükséges alkalmazottak munkabére plusz a nem kis összeget kitevő béreket terhelő járulékos költségek.

Várjuk Önöket irodánkban, hogy személyesen is meggyőződhessenek – alkalmasak vagyunk arra, hogy a Cégének számviteli teendőit – Felsőfokon – ellássuk.