EKAER (Elektronikus Közúti Árumozgásokat Ellenőrző Rendszer)

Bevezetésének célja az áruk forgalmazásának átláthatósága és az emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerek ellenőrizhetősége és persze az adóelkerülés megakadályozása volt. Az EKAER számot a feladást megelőzően az EKAER rendszer elektronikus felületén kell kérni, a fuvarozás megkezdése előtt és a megadott szám biztosítja a termék mozgásának követését. A szám egy fuvart azonosít, amely azonban állhat akár több termékből is. Fontos tudni, hogy a gépjármű egyszeri mozgása során feladott termék ugyanazon megrendelő részére, egy átvételi helyre való szállításához kapcsolódik. Az EKAER rendszer láthatóvá teszi belföldi fuvarozás esetén az adókötelezettségek teljesülését, esetleges hiányát.

EKAER-szám igénylésének a menete

Az adóalanynak Ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkeznie. Eljárhat a meghatalmazottja vagy törvényes képviselője is az igénylés során. Az elektronikus felületen tett igénybejelentés után az adóhatóság szinte azonnal megállapítja az EKAER-számot, amennyiben a jogosultsági feltételek fennállnak. Ennek birtokában megkezdődhet az áru fuvarozása.

2017. évi változások

Új adóalanyokkal bővült a biztosítékadási kötelezettek köre; – az adószám-felfüggesztettek hatálya alatt álltak, valamint azok, akik az adott évben, és az azt megelőző két évben elmulasztották a bejelentési kötelezettségüket és Áfa-bevallást sem nyújtottak be. Ide sorolhatók pl. azok, akik alanyi adómentességet élveztek.

Az új szabályozás értelmében komolyabb a szankcionálás, már kisebb mennyiség esetében is számíthatunk bírságra az áru 40 %-nak mértékéig, ha kevesebb terméket jelentünk be a ténylegesnél.

A hatósági zár sérthetetlenségének biztosítása érdekében annak megsértése esetén magánszemélynél 200-500 ezer forintos, míg magánszemélynek nem minősülő fuvarozónál 500-1.000 ezer forintos bírságra lehet számítani. Ha azonban a szankcionált áruszállító nem rendelkezik Magyar adószámmal vagy adóazonosítóval, és székhelye, telephelye sem található az országban, úgy az új szabályozás szerint a fuvareszköz is visszatartható a hatósági intézkedés során.

Az EKAER-szám igénylése teljesen ingyenes, de elengedhetetlen a valós adatok megadása, mert nem éri meg kockáztatni a jelentős összegű bírságot.