A technika fejlődése, az internet megjelenése lehetővé tesz olyan megoldásokat, melyekről egy évtizede még csak álmodni sem mertünk. Ma már egyre elterjedtebbé vált egyes szakterületeken, mint például a könyvvitel esetében, hogy a tényleges jelenlétünk nélkül végezhetjük el a munkánkat a munkahelyünkön. A távmunka fogalma lényegesen kiszélesedett, már nem csak pl. munkáskesztyűt varrhatunk otthon, de a könyvelést is elvégezhetjük. Sőt! Mindezt úgy, hogy a munkahelyen lévő gépen is azonnal láthatóvá válik. Nem kell hozzá más, csak két számítógép, internet hozzáférés, jogtiszta szoftver ….. és indulhat a munka. A szoftvert Megbízásunk esetén Mi biztosítjuk, de lehetőség van arra is, hogy a Cég saját szoftverét használva végezzük a feladatot. Az általunk szabályosan és jogszerűen telepített program használata esetén nincs a vállalkozásnak külön költsége, nem szükséges könyvelő vagy bérszámfejtő programot vásárolnia, nem kell számolnia az éves frissítések díjával, mivel ez a szolgáltatásunk részét képezi külön díjazás nélkül. Nem kell a könyvelés részére helyet biztosítani, akár még íróasztalra sincsen szükségünk, akkor is el tudjuk végezni a munkát. Ezáltal nem kell külön alkalmazottat foglalkoztatni, és számolni annak munkabérével és a munkabért terhelő járulékokkal. Ugyanakkor a külsős könyvelő iroda megbízásával minden előírás szerint történik, mégis minden olyan mintha a cégnek saját könyvelője lenne, aki éppen szabadnapos. A szükséges információkat azonnal meg tudják nézni a rendszerben, ugyanazt látják amit Mi látunk az irodánkban a saját gépünkön, mivel mind a két helyen ugyanaz a szoftver üzemel. Természetesen ez nem módosítja az információ adási kötelezettségünket, éppen így van lehetőség arra, hogy azonnali választ tudjunk adni a feltett kérdésekre, aggályokra.

Az átadott bizonylatokat a számviteli törvény előírásai alapján lekönyveljük, és az máris láthatóvá válik a Megbízó rendszerében. Igény esetén a számlákért elmegyünk, azokat visszavisszük, és a Cég székhelyén/telephelyén rendszerezve irattározzuk. Lehetőség van arra is, hogy heti egy-két munkanapon a Vállalkozásnál végezzük el a kapcsolatos és szükséges munkákat, ezáltal teljesen levesszük a könyveléssel összefüggő minden terhet és adminisztrációt a cégvezető/tulajdonos válláról. Nem szükséges személyesen eljönni az Irodánkba, nem kell elhozni sem a számlákat vagy azokat visszavinni és „lerakni”, minden ezzel kapcsolatos munkálatot elvégzünk igény szerint. Mégis ott van a helyszínen a teljes iratanyag, van könyvelési rendszere a cégnek annak minden előnyével és a számviteli információs rendszer azonnal hozzáférhető a hátrányok és jelentős költségek kiküszöbölése mellett. Jelenleg nem létezik ennél költséghatékonyabb megoldás, miközben minden a szabályozásnak megfelelően működik.

Összegezve:

Könyvelése bármikor megtekinthető online rendszerünkben, pontosak és naprakészek a felvitt adatok. Ezáltal kontroll alatt tarthatja a cégével kapcsolatos ügyeit. Pár kattintással azonnal láthatja hogyan áll a cége, mennyi a szállítói tartozás összege, milyen mértékű a vevői kintlévőség, mikor jártak vagy járnak le a fizetési határidők. Folyamatosan megtekintheti, hogy az Áfa befizetési, vagy éppen a visszaigénylés lehetősége hogyan áll. Az év végéhez közeledve, de akár év közben is nyomon követheti a cég eredményességét, adó- illetve adóelőleg fizetési kötelezettségeit. Természetesen erről Mi is folyamatosan tájékoztatjuk Önt, vagy megbízottját akár szóban akár írásban, de az online rendszer használatával még a telefont sem kell felemelnie, mégis a nap bármely szakában azonnal hozzáfér a szükséges adathoz. Sokszor lehet szükség egy régebbi számla tartalmának felidézésére, ami azonnal előhívható a programból, vagy a gép adta könyvelési tételszám, sorszám alapján bármikor könnyen, keresgélés nélkül elővehető az irattárból, dossziéból.

Az online rendszer használatával olyan előnyökhöz juthat, mint költségcsökkentés, idő spórolása, gyors előhívhatóság, emberi erőforrás használatának szinte teljes kizárása, de mindenképpen minimálisra csökkentése, adók befizetésének előre kalkulálhatósága, a pénzkészlet áttekinthetősége valamint az információhoz való azonnali hozzájutás. Mindezt úgy, hogy egyetlen felesleges lépést sem kell tennie.

Arra is van azonban lehetőség, hogy a vállalkozás a saját programjával és saját alkalmazottjával rögzítse a számlákat, maga vezesse a nyilvántartást. Ebben az esetben az Önök munkatársa rögzíti a bizonylatokat, mi pedig átvesszük azokat és ellenőrizzük. A folyamatos ellenőrzésnek köszönhetően a hibákra gyorsan fény derülhet, azok javítása szinte azonnal megtörténik.

Könyvelése mindig napra kész, áttekinthető, és felhasználható adatokkal rendelkezik.